KiemeltKözélet

ÚJABB 80 MILLIÓS PÓTMUNKA SZÜCSNÉ POSZTOVICS ILONÁTÓL

Múlt héten olvastuk az egyik városi blogon, hogy többe fog kerülni a régi kollégiumból kialakítandó Tatabányai Szakképzési Centrum épülete. Legnagyobb meglepetésünkre azt olvastuk, erről – közel nyolc hónappal a választások után is – az előző polgármester tehet. Természetesen megszokhattuk már, hogy ha valami gond van, arról ő tehet, de igazából a beruházás Szücsné Posztovics Ilona érdeme, hiszen a legnagyobb feladat, a szalag átvágása rá maradt.

Utánanéztünk a tényeknek, mi is történt a beruházásnál. A Közbeszerzési Értesítőben május 22-én megjelent közlemény szerint 80 millió forinttal többe fog kerülni a beruházás, és csak július 31-re fog elkészülni. Reméljük, a tanév kezdetére azért kész lesz. Na de mi is okozza a többletköltséget? A gyengeáramú rendszer plusz kivitelezési költsége, ami a szakképzési centrum plusz felmerülő igénye miatt keletkezett. Hogy miként került itt a képbe az előző vezetés? Egyszerűen úgy, hogy a kivitelező tavaly 11 nappal a választások előtt adta be a kidolgozott változási javaslatait, amiről ennyi idő alatt nem született döntés. Ha született volna, akkor a baloldal szerint nyilván ez lett volna a hiba. Igaz, ezután Szücsné Posztovics Ilonáéknak több mint fél év kellett, hogy a kérdésben állást tudjanak foglalni. Nincs itt valamiféle kettős mérce? Schmidt Csabától elvárás a 11 nap alatti döntés, Szücsné Posztovics Ilonától pedig még a 6 hónap alatti döntéshozatalt sem várjuk el?

A tényekhez hozzátartozik, hogy a hat hónapból egy-kettő arra ment rá, hogy információink szerint az iskola által megfogalmazott plusz informatikai hálózat kiépítésére vonatkozó igényt a város megpróbálta a szakképzési centrummal kifizettetni. Számunkra ismeretlen okok miatt Szücsné Posztovics Ilona ezt követően úgy döntött, kerül, amibe kerül, inkább ő fizeti a számlát, mindegy mikor jelentkezett az igénnyel az iskola. Egy dolognak örülünk: hogy – reméljük, nem csupán átmenetileg – a beruházás határidejének meghosszabbításáért legalább nem kell plusz 15 millió forintot fizetni, mint a könyvtár esetében kellett. Vajon a közel 100 milliós pótmunkák ugyanúgy összenőnek majd a polgármester asszonnyal, mint a piros autója?

Címkék
Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close