Közélet
LETARTÓZTATÁSBAN A FÉRFI, AKI A GYANÚ SZERINT BÁNTALMAZTA A MOSTOHAAPJÁT TATABÁNYÁN
Kétszer szúrta mellkason mostohaapját a gyanúsított
Az erősen ittas állapotban lévő gyanúsított 2020. május 29-én délután mostohaapja, a sértett tatabányai lakásában az ágyon fekvő sértettet előzetes szóváltást követően hegyes pengéjű bozótvágó késsel két alkalommal kisebb erővel mellkason szúrta, miközben azt kiabálta, hogy megöli. Ezt követően a gyanúsított a kést letette az asztalra, majd legalább két alkalommal két kézzel szemen ütötte, illetve két alkalommal rátaposott a férfi combjára. A bántalmazás után a gyanúsított a sértett mellé feküdt az ágyra, ahol mindketten elaludtak. A rendőrséget és a mentőket 2020. május 30-án a sértett szomszédja értesítette. A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A Tatabányai Járásbíróság 2020. június 2-án egy hónapra elrendelte a súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsított férfi letartóztatását, mert álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén az eljárás tárgyát képező bűncselekményt folytatná, illetve újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.
A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezett.
infó: tatabanyaitorvenyszek.birosag.hu