KiemeltKözélet

SZÜCSNÉ EMBEREI 3.

Alice Csodaországban

Mai írásunkban nem éppen Lewis Carroll meseregényéről szólunk, habár a mi főszereplőink is hasonlóan csodálatos élményekben részesülnek. Szücsné Posztovics Ilona a Nagy Varázsló, vagy inkább a Szív Királynő szerepében olyan lehetőséget adott a mi Alicénknak, konkrétan Pruzsina Alicénak, ami csak a legnagyobbaknak jár. A Magyar Szocialista Párt nagy öregjeihez, Lévai Ferenchez és barátaihoz kötődő kommunikációs géniuszt a városháza Társadalmi Kapcsolatok Irodája alkalmazza. Pruzsina Alice a szerződése szerint mindösszesen havi bruttó 600 ezer forintot kap, amelynek járulékait természetesen a megbízó, tehát az önkormányzat fizeti. Ez tehát havi csaknem 800 ezer forint, ami összesítve csaknem évi bruttó 10 millió forintjába fáj a városnak, mint baloldali kifizetőhelynek.

Miért is sok, már-már felfoghatatlanul magas ez az összeg? Erről talán azok a városi alkalmazottak tudnának mesélni, akik havi nettó 160-170 ezer forintokért dolgoznak, vagy azok, akik alig 10 millióból építenek orvosi rendelőt, de az „összefogás” önkormányzati képviselői között is akadhat olyan személy, aki több poszt begyűjtésével sem tudott ennyi havi betevőt összeharácsolni. Pedig hogy törtettek előre…

 

Pruzsina Alice nem rövid szakmai életrajzában számos munkahely szerepelhet, hiszen régóta van a kommunikációs szakmában, nem kis hátszéllel. Lévai Ferenc egykori mszp-s alpolgármester, Tatabánya utolsó párttitkára hajdani cégében, az Alfadat Press-ben egészen a rendezvényszervezői szintig vitte, de volt tévériporter a szintén baloldali Bukowski Zoltánnál, a hajdani TKTV-ben, majd sajtófelelős Szücsné Ilona egykori munkahelyén, a Volánnál. Milyen kicsi a világ.

Bizonyára számos állásinterjút kellett végigülnie izzadó tenyérrel.

Egy szó, mint száz, ez a remek tehetséggel megáldott zsurnaliszta mindig és örökké a baloldali pártok vezéreinek árnyékában dolgozott, dolgozgatott, hogy más is odaférjen. Bizonyára ott tett szert mindazon tudására, amelyet a dékás Szücsné Posztovics Ilona éleslátóan egyből felfedezett, így ebben a stábban kamatoztat, pontosabban jövedelmeztet, havi 600 ezerért. Pruzsina Alice szerződése több, igen fontos megbízást tartalmaz, melyeket csak el kellene végeznie a zsíros fizetségért.

 

A megállapodás szerint Pruzsina átalakítja a város honlapját, valamint elkészíti a város újságját, ebbe cikkeket ír. Nos, a tatabanya.hu ugyanolyan szerkezetű, mint évekkel ezelőtt, amikor még érdekesebb cikkek is voltak rajta, a városi újsággal pedig nyolc hónap alatt egyszer, ha találkozhattunk. A veszélyhelyzetben is minimum két hetet kellett várni, mire a közérdekű adatok felkerültek a weblapra.

A következő, rendkívül kiemelkedő feladat a beszédírás. Nos, ezek után csak imádkozni tudunk, hogy nem Pruzsina Alice írta Szücsné polgármester asszony mintegy három perces beszédét a Szent Borbála napi ünnepi közgyűlésre, amelyen Ilikének fogalma sem volt, kicsoda is egyáltalán a kitüntetett díszpolgár? Ugyanilyen sokatmondó, tájékozott szavakat hallhattunk a Magyar Kultúra Napján is, tehát csak remélhetjük, hogy a sok zagyvaságot maga Szücsné hozta össze magában, és ezért nem járt fizetség Pruzsinának, akinek feltehetően Szücsné „a bányászok elitták a hűségpénzt” szintű megjegyzéséhez még nem lehetett köze. Vagy talán mégis?

Nézzük a következő pontot: televíziós műsorok szerkesztése. Na, ilyenkor kell elképzelni Leonardo di Caprio a Wall street farkasaiból ismert yachton vigyorgó arcát, és megkérdezni: micsoda???

Milyen televízió? Ha arra a youtube csatornára feltöltött valamire gondolnak, ami két hónap alatt kilenc darab “anyagot” produkált (és ezek egyikében sem szerepel Pruzsina), na az nem televízió. Persze Szücsné Posztovics Ilona nemrég élő tv-adásban fejtette ki: ha ő valamilyen televízióra pénzt ad, ott csakis az hangozhat el, amit ő akar. Részletek a linkelt videóban:

https://www.facebook.com/1762072980716109/videos/221954798919221

 

Nos, Pruzsina és Szücsné ezt a projektet is megalapította, ráadásul információink szerint a jelenleg sem dolgozó „saját tévés munkatársaknak” ugyancsak horrorisztikus pénzeket fizetnek ki a város kasszájából.

És akkor jön az utolsó pont: a városi facebook oldal kezelése. Nos, a jelek szerint a város és a baloldali képviselők fb-oldalait lassan többen kezelik, mint Zuckerbergék központi adatbázisát Cambridge-ben. Arról nem szólva, hogy a városi fb-oldal lassan kevesebbet posztol, mint Paul, a németek jós polipjának gazdája, tekintettel arra, hogy Paul polip már nem él.

A város viszont nagyon is él, ám ilyenfajta kommunikációval tapodtat sem léphet előre. A jelek szerint a kommunikatív csapat tagjai inkább a fizetésekkel, és nem a munkával vannak elfoglalva, habár az is előfordulhat, hogy apait-anyait beleadnak.

Csak akkor az meg kevés. A díjazás viszont magas. Ezt nevezik rossz ár-érték aránynak.

Politikai szlenggel: kifizetőhelynek.

 

A “Szücsné emberei” sorozat korábbi cikkei:

Sorozatot indítunk “Szücsné emberei” címmel

SZÜCSNÉ EMBEREI 2.

Címkék
Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close