Közélet

HÉTFŐTŐL ÚJABB EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSOKAT VEZETNEK VISSZA

A vírus még itt van közöttünk, ezért fontos a kellő óvatosság, de a járványügyi helyzet javulásával hétfőtől újabb egészségügyi ellátásokat vezetnek vissza – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján. Müller Cecília közölte: ismét elvégezhetők lesznek a tervezhető műtéti beavatkozások, és újraindíthatók az úgynevezett nem népegészségügyi szűrővizsgálatok, így a foglalkozás-egészségügyi, alkalmassági vizsgálatok és az alkalomszerű szűrések, valamint a krónikus és kúraszerű ellátások. Kiemelte, továbbra is érvényes az, hogy az egyes ellátásokra telefonon kell bejelentkezni, és az adott orvos, ellátó sorolja be a beteget. Hozzátette: ha a páciensnél – az előzetes kikérdezésnél – nem merül fel a fertőzöttség gyanúja, akkor a beavatkozás elvégezhető, ellenkező esetben azonban szükség van a laboratóriumi tesztre a korábbi eljárásrend szerint, és csak ennek negatív eredménye után végezhető el a műtét, beavatkozás. A vidéki játszóterek újranyitásával kapcsolatban elmondta, mindenképpen ellenőrizni kell az eszközök műszaki állapotát, felületének épségét, és a felületeket rendszeresen tisztítani kell. A talaj fertőtlenítésére nincs szükség, azonban a homokozóban lévő homokot nyitás előtt le kell cserélni, és ezt a szezon alatt többször meg kell ismételni. A szülőknek azt ajánlotta: zsúfolt játszótérre ne vigyék a gyerekeket, és a törlőkendő használata is javaslott. Hazaérkezésnél kezet kell mosni, és a ruhacsere is ajánlott. A nyári napközis táborokra vonatkozó kérdésre Müller Cecília elmondta, mind a táborok szervezőjének, mind pedig a szülőknek ajánlásokat tesznek közzé ezen táborok minél biztonságosabb működtetésére. A szakember pontos időpontot nem tudott mondani arra, hogy mikor oldják fel az idősotthonokban elrendelt kijárási és látogatási tilalmat. Emlékeztetett arra, hogy minden negyedik fertőzött és minden negyedik elhunyt ilyen intézmény lakója volt, így “ezzel még várni kell”, hiszen a legsérülékenyebb korosztályról van szó – mondta Müller Cecília.

Kép: magyarnemzet.hu, infó: MTI

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close