
Az ittas állapotban lévő vádlott május 11-én délután a tatabányai pláza előtti kerékpártárolóból ellopta a sértett 60.000.- forint értékű kerékpárját, arra felült és a vasútállomás irányába elhajtott vele. A sértett észrevette mi történt, rákiabált a vádlottra, aki ijedtében a biciklivel megállt, visszatolta a tárolóba és elfutott. Az eset után pár perccel a vádlott a vasútállomásra vezető lépcső alatt kialakított kerékpártárolóhoz ment, ahol a másik sértett 51.000.- forint értékű kerékpárjának zárát a nála lévő erővágó fogóval elvágta, de a kerékpártárolót elhagyni már nem tudta, mert a férfit egy szolgálaton kívüli rendőr feltartóztatta a rendőrség kiérkezéséig.
A Tatabányai Járásbíróság május 14-én bíróság elé állítás keretén, a jelenlegi helyzetre tekintettel távmeghallgatás útján egy rendbeli kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és egy rendbeli kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének kísérlete miatt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte a cselekményt beismerő férfit, valamint 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és elrendelte három korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását.
Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt tartott fenn.
A bíróság az ítélet kihirdetését követően elrendelte a férfi letartóztatását, mert álláspontja szerint szabadlábon hagyása esetén fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. A végzéssel szemben a férfi és védője fellebbezett.
infó: https://tatabanyaitorvenyszek.birosag.hu/