KiemeltKözélet

Kétmillió forintos büntetést kaptak Szücsnéék!

Az uszoda tervezésénél sértették meg a közbeszerzési szabályokat

A tatabányaiak közül sokan várják az új városi uszodát. Egyelőre úgy tűnik, hiába, pedig az előző városvezetés munkájának köszönhetően az új uszoda építése bekerült a Modern Városok Programba. Elkészült egy tanulmányterv is, amelyet követően még 2019-ben a város megkapta az építési- és kiviteli tervek elkészítéséhez szükséges forrásokat a kormánytól. Majd tavaly nyáron kiírták a közbeszerzést is.

Szücsné Posztovics Ilona feladata – a babérok learatásán túl – a közbeszerzési eljárás elbírálása lett volna, de ezt fél év alatt nem sikerült szabályosan megtennie. Városházi forrásaink szerint ennek oka az új vezetés okozta teljes káosz a Polgármesteri Hivatalban, ami kiterjed a közbeszerzéseket felügyelő jogi irodára is. Nézzük a tényeket: öt ajánlat érkezett, amelyek közül a második legjobb ajánlatot a jelentős referenciákkal rendelkező városi cég, a Planbau Kft. adta (pl. a Vértes Agoráját és a BorgWarner oroszlányi üzemét is ők tervezték), míg a legalacsonyabb árat egy olyan cég által vezetett konzorcium, amelynek az interneten megtalálható adatok szerint egyetlen(!) alkalmazottja van, és nem találtunk egyetlen egy referenciát tartalmazó honlapot sem. A másik három ajánlat még magasabb árat tartalmazott.

A közbeszerzési bizottság több körben tárgyalta az ajánlatokat decemberben, januárban és februárban is. A szakmai előkészítésben részt vevők (főépítészi iroda, közbeszerzési szakértő) többször kétségbe vonták a legalacsonyabb árat tartalmazó ajánlat érvényességét. A bíráló bizottság és Pataki Mariann bizottsági elnök aggályait azonban az Összefogás képviselői – kiegészülve a Mi Hazánk képviselőjével – lesöpörték. A Planbau Kft. vitarendezésre irányuló kérését is elutasították.

A döntést végül megsemmisítette a közbeszerzési hatóság, és újraértékelésre visszaadta Szücsnééknek. Továbbá a közbeszerzési szabályok megsértése miatt 2 millió forint bírságot is kapott az önkormányzat. Vajon a mi hazánkos és DK-s bizottsági tagok befizetik majd a büntetést? Mindez több mint egy hónapja történt, vajon mikorra várható, hogy a sokak által várt uszoda végleges terveinek elkészítése elindul?

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close