KiemeltKözélet

Elindult a SOTE országos szűréssorozata

Hétfőn Tatabányán is szűrik a behívottakat a koronavírusra

Ma Fejér megyében, míg pénteken már Nógrád megyében is elindul a Semmelweis Egyetem által szervezett koronavírus szűrés, ami hétfőn megyénkbe, azon belül pedig természetesen Tatabányára is megérkezik. Pest megyében a vizsgálatok szervezése május 1. óta folyamatos. A Veszprém megyei Révfülöp volt az első olyan település, ahol egy nap alatt az összes, KSH által kiválasztott személy eljött a szűrésre. Ott május 5-én összesen 25 főnél végezték el a vizsgálatot.

A szűrésre összesen 17 778 fő kapott meghívást, akiket a Központi Statisztikai Hivatal választott ki, szem előtt tartva, hogy a teljes lakosságot reprezentálják. A vizsgálatok mintegy felét a Semmelweis Egyetem munkatársai végzik el. A vizsgált személyek megtudhatják, hogy átestek-e már a fertőzésen, vagy épp fertőzöttek-e. Annak érdekében, hogy a felmérés minél pontosabb képet mutasson a hazai járványügyi helyzetről, rendkívül fontos, hogy akik meghívást kaptak, el is menjenek a szűrésre. A mostani felmérés május 14-ig tart, az eredményeket május végéig összesítik. Az országos reprezentatív vizsgálatba önkéntes alapon nem lehet jelentkezni, ugyanakkor a későbbiekben lesznek még hasonló felmérések a H-UNCOVER nevet viselő kutatás keretében.

A tatabányai szűrést május 11-én, hétfőn 9:00 – 18:00 között tartják a Huba vezér úti orvosi rendelőben.

Címkék
Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close