KiemeltKözélet

Kiderült, miért rendelt el zárlatot Müller Cecília!

Az előírások ellenére betegen is dolgoztak a kórház dolgozói?!

Elolvastuk Müller Cecília határozatát, amelyben zárlatot rendel el a tatabányai kórházban. A határozatot mellékeljük is, hogy mindenki más is el tudja olvasni. Ha valakinek nem lenne ideje a teljes hat oldal áttanulmányozására, akkor kiemelünk pár részletet.

“…A Járványügyi és Infekciókontroll Főosztály adatai alapján a Kórház 2020. április 14-én jelentett egy egészségügyi dolgozót gyanús esetként, akinek a tünetei 2020. április 12-én kezdődtek és április 14-én vett mintája pozitív eredmény adott. A dolgozó a kórház Nephrológiai osztályán (D épület 1. emelet), és B. Braun 8. sz. Dializáló Központjában is dolgozik és az enyhe tünetek megjelenését követően is dolgozott a művese állomáson…”

“…A járványügyi vizsgálat során megállapítást nyert, hogy két olyan dolgozó is tünetes lett az érintett osztályról, aki 04. 20-án dolgozott, és betegeket vizsgált annak ellenére, hogy már 04. 16-án tünetes volt…”

“…A kórháztól bekért kontaktokat tartalmazó lista alapján megállapítást nyert, hogy a kórház a betegek kontaktjaira vonatkozó szabályt figyelmen kívül hagyva, a Gastroenterológiára áthelyezett betegeket nem elkülönítve helyezte el, annak ellenére, hogy szoros kontaktok voltak COVID-19 betegekkel, illetve dolgozókkal. A betegek olyan kórteremben lettek elhelyezve, ahol már két, illetve három beteg is feküdt. Ezt követően újabb 12 beteg esetében lett a SARS-CoV-2 kimutatásának eredménye pozitív…”

“…Több alkalommal kellett felhívni a figyelmüket a védőfelszerelés (sebészeti szájmaszk, kesztyű) használatára, a tünetes dolgozók azonnali kitiltására, valamint a megbetegedettek elkülönítésére. Kikérdezéskor a pozitív beteg dolgozók több esetben számoltak be arról, hogy tünetük megjelenését követően még dolgoztak, ezért bekérte a dolgozók utolsó munkában töltött időpontjára vonatkozó dátumokat, melyek bizonyították, hogy tünetesen is dolgoztak a később megerősítésre került egészségügyi dolgozók.”

A jelentésből kiolvasható, hogy a tünetes dolgozók és a velük kontaktba kerülők tesztelését azonnal elvégezte a kórház, de a tesztek eredményének megérkezéséig az érintett munkatársak közül nem mindenki lett a hatóságok előírása ellenére sem kitiltva a munkából!

https://www.nnk.gov.hu/index.php/koronavirus-tajekoztato/616-felveteli-zarlat-elrendelese-a-szent-borbala-korhazban

Címkék
Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close