KiemeltKultúra

Oscar-díjas rendezőt faggathattak a diákok

Szabó Istvánnal beszélgettek a Bánki iskola tanulói

Szabó István Oscar-díjas filmrendezővel beszélgettek a bánkis diákok. Az 1956-os forradalomra emlékezve a „Napfény íze” című filmet vetítették a Bánki Donát – Péch Antal Szakgimnáziumban. Az ünnep után egy beszélgetésre hívták meg az alkotás rendezőjét, Tatabánya Díszpolgárát. Moziról, a mögötte álló technikáról és gondolatvilágról, valamint most készülő filmjéről is faggatták Szabó Istvánt.

A világhírű filmes hazajár Tatabányára, hiszen a város díszpolgára. Bár Budapesten született, gyerekkorának nagy részét itt töltötte. Apja a tatabányai kórház orvosa volt, és nagyapja, Szabó Ignác is igen jelentős szerepet játszott a város egészségügyében. Ő alapította a Gőzfürdőt, de a Bányakórház létesítése is az ő nevéhez fűződik. A Napfény íze című filmjét vetítették az iskolában az ’56-os megemlékezés kapcsán. Szabó István elmesélte azt is: nem véletlen, hogy filmjeiben rendre felbukkannak tatabányai utalások, és sok orvoskarakter is látható az alkotásaiban. A családi szálak hatása előtt ugyanis ez is egyfajta tisztelgés a részéről.

Szabó István a Mephisto megrendezéséért a legrangosabb filmes elismerésben részesült: az első magyar Oscar-díjas film 1980-ban készült, és két évvel később kapta meg a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-t. A Mephisto főszereplője, Klaus Maria Brandauer ismét Szabó Istvánnal dolgozik. A „Zárójelentés” című új filmet forgatták együtt más olyan művészekkel, akik meghatározó szerepet játszottak a Kossuth-díjas rendező pályafutása során.

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close