Kultúra

Katonazenekarral és kórussal ünnepeltek

Szimfonikusok ünnepelték a zene világnapját

Különleges koncerttel ünnepelte a zene világnapját, és nyitotta meg egyben 2019/20-as idényét Tatabánya Város Szimfonikus Zenekara. A Jászai Mari Színházban rendezett hangversenyen a házigazda zenekar három karnaggyal is együtt dolgozott, és a tatai dandárzenekar mellett a Bárdos Lajos Vegyeskórus is színpadra lépett. Yehudi Menuhin kezdeményezésére 1975-ben az UNESCO október 1-jét a zene világnapjává nyilvánította. A hegedűművész szerint meg kell becsülnünk a csöndet, az ezerarcú muzsikát megismernünk pedig azért fontos, mert közelebb hozza egymáshoz az embereket és a kultúrákat. Az ezen a napon tartott hangverseny mindig különleges – hangsúlyozta Román Géza, a szimfonikus zenekar karmestere. 

„Azt gondolom, minden zenekar számára ez egy igazi ünnep, amit megpróbál különlegessé tenni” – fogalmazott a karnagy. „Nálunk ráadásul ezzel indul az évad, ami miatt a közönség tagjai talán duplán is várják ezt az alkalmat. Nagy örömünkre itt vannak velünk kedves barátaink, a tatai dandárzenekar és a Bárdos Lajos Vegyeskar tagjai is, illetve a mai napra visszatért vezényelni közénk egykori karmesterünk, Bencsik Pál is.”

A tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár Dandárzenekara és a tatabányai szimfonikus zenekar között régi jó kapcsolat van, nem véletlen tehát a mostani közös koncert sem – emelte ki a legújabb együttműködés kapcsán Balázs Attila, a dandárzenekar karnagya. Tatabánya Város Szimfonikus Zenekara a 2019/20-as évadban is szeretné minél változatosabb koncertekkel kiszolgálni közönségét.

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close