GazdaságKiemelt

Sikeres volt Tatabányán a Szakmák Éjszakája

"Egy jó szakma felér egy diplomával" - hangsúlyozták a rendezvényen

Hatodik alkalommal rendezték a Péch Antal szakmai napot, melynek zárásakor kezdetét vette a negyedik alkalommal megrendezett Szakmák Éjszakája. Az országos rendezvénysorozathoz megyénkben több oktatási intézmény is csatlakozott. Az estet a Bánki-Péch kamarakórus dala, valamint Pustra Dávid verse nyitotta.

Az eseményen Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott üdvözölte a többi tatabányai tagintézmény vezetőit és a jelenlévőket. Hangsúlyozta, hogy ezek a programok is segítik, ösztönzik a helyi pályaválasztókat, hogy a környéken helyezkedjenek el és ehhez a megyeszékhely ipari parkjának technikai fejlődése, a kiemelkedő bérek is ösztönzést jelentenek. Külön köszöntötte a középiskolás korosztály mellett az általános iskolás érdeklődőket is, akiknek már ebben a korban fontos lehet megtalálni azt a szakmát, hivatást, amit a későbbiekben szívesen csinálnak.

A megye szakképző intézményei rendkívül sokoldalú programmal készültek a látogatóknak. Az érdeklődőknek többek között lehetőségük nyílt programozásra, különböző sportok kipróbálására, autódiagnosztikai szoftverek megismerésére, valamint betekintést nyerhettek a csillagászat, a kémia, és egyéb tudományok világába.

„Egy jó szakma felér egy diplomával” – hangsúlyozta Pákozdi Szabolcs, a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képzési és foglalkoztatási szakértője. Arra ösztönözte a fiatalokat, hogy szerezzenek olyan szakmát, amivel a továbbiakban el tudnak helyezkedni és társadalmi megbecsülést szerezzenek.

Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere megnyitotta a rendezvényt, majd elmondta, hogy a fiatal generációnak nagyon fontos, hogy olyan szakmát tudjanak találni maguknak, amiben jól érzik magukat. A tatabányaiaknak lehetőségük van a helyi ipari parkban a csúcstechnika és a gyárakban működő robotvilág megismerésére. A városvezető bejelentette, hogy a világszínvonalú eredmények mellé a helyi intézmények is felnőnek, hiszen az új Szakképzési Centrumban helyet kapó laborok, tantermek modernizálása, illetve az eszközpark beszerzése is a napokban indult.

A szervezők felhívták a figyelmet a Szakmák Éjszakája jelmondatára is: „Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg!”

Címkék
Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close