KiemeltSport

Visszavágott és továbbjutott a Tatabánya

A legjobb nyolc közé jutottak az EHF-kupában a Kék Tigrisek

Magabiztos játékkal nyert 29-26-raa horvát Nexe otthonában a Grundfos Tatabánya a férfi kézilabda EHF-kupa csoportkörében, ezzel visszavágott a nyitó fordulóban elszenvedett vereségért. A Kék Tigrisek sikerükkel az utolsó kör előtt kiharcolták a továbbjutást a negyeddöntőbe.

A Tatabánya az első fordulóban hazai környezetben kapott ki egy góllal a Nexétől, azt követően viszont kétszer is nyert Vladan Matics együttese, valamint a bundesligás Hannover otthonából döntetlennel távozott. Egy idegenbeli siker a horvát gárda ellen így már a továbbjutást eredményezhette, egy fordulóval a csoportkör vége előtt. A horvátoknak már az első játékrészben kétszer időt kellett kérniük, de ez sem segített. Héttel is vezetett a Tatabánya, a szünetben 14–9 volt az előnye, s ezzel a folytatásban is jól gazdálkodott. Székely Márton mindkét félidőben, Deményi Xavér pedig a második felvonás elején remekelt a magyar csapat kapujában, támadásban Demis Grigoras, illetve Milos Vujovics volt a mieink legjobbja.

„Végig a kezünkben tartottuk a mérkőzést, a hazaiak valamennyi taktikai próbálkozására tudtunk válaszolni” –értékelt a lefújás után Vladan Matics, a Grundfos Tatabánya edzője. „Minden poszton kitettek magukért a játékosaim, és a kapusok is akkor tettek hozzá, amikor a legfontosabb volt. Külön köszönet jár a szurkolóinknak is, akik ennyien elkísértek bennünket, és segítettek, hogy elérjük ezt a szép sikert.”

A Kék Tigrisek március 31-én, vasárnap a macedón Rabotnik ellen a győri Audi Arénában harcolhatják ki a csoportelsőséget.

Címkék
Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close