
Állami Vállalatok Karrier Expója címmel rendeztek állásbörzét és információs napot kedden a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. Dr. Fodor János tatabányai járási hivatalvezető köszöntőjében elmondta, a rendezvényen 27 kiállító közel 1100 állásajánlatot mutatott be. A hivatalvezető szólt arról is, hogy az érdeklődök összesen 62 munkakörrel ismerkedhettek meg, melyek között a nehéz fizikai munkától a jogi ismereteket igénylő munkakörökig terjedt a kínálat.
A kormányhivatal rendszeresen szervez bemutatkozó lehetőségeket a térség vállalkozásainak, azonban tapasztalataik szerint az állami vállalatok részéről is nagy igény mutatkozik egy hasonló állásbörzére. A rendezvény alatt a Kormányhivatal szakképzett munkatársai nyújtottak álláskeresési és munkajogi tanácsadást.
Bencsik János, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, a kiállítást felkereső. pályaválasztás előtt álló fiataloknak olyan szakmát érdemes tanulniuk, melyet mindig is szerettek volna gyakorolni, azonban felhívta a figyelmet arra, hogy időről-időre mindenkinek érdemes továbbképzéssel friss ismereteket elsajátítani.
Schmidt Csaba polgármester arra emlékeztetett, hogy nyolc-tíz évvel ezelőtt a munkát keresők versenyeztek az állásokért, minden helyre többszörös volt a túljelentkezés. Mára, a gazdaság fellendülésével a munkáltatók versenyeznek a legjobb dolgozókért, és a Tatabánya környékieknek már nem kell az ország- és a megyehatárt átlépni, helyben is találnak jól fizető állásokat.
Az állásbörze célja információnyújtás az álláskeresők számára az aktuális üres álláshelyekről, a képzési lehetőségekről, valamint az EURES-hálózat által nyújtott szolgáltatásokról. Cél továbbá a biztonságos munkavállaláshoz kötődő civil és állami szereplők közvetlen találkozásának elősegítése, valamint a GINOP-5.1.1-15 Út a munkaerőpiacra című uniós társfinanszírozású projekt keretében elérhető támogatási lehetőségek megismertetése is.