KiemeltKultúra

Félbeszakadt az Edda tatabányai koncertje

Vihar csapott le a Bányásznap második estéjén a Május 1. parkra

Felhőszakadás és villámlás veszélyeztette a résztvevőket a Bányásznap második estéjén, így a tervezettnél majdnem egy órával korábban félbe kellett szakítani az Edda Művek tatabányai koncertjét. A szervező Tatabánya Pont munkatársai azután kényszerültek a döntés meghozatalára, hogy egyeztettek a katasztrófavédelem és a rendőrség szakembereivel, valamint az esemény biztonsági vezetőjével.

Napközben is jutott az égi áldásból a Bányásznapra kilátogatóknak, akkor azonban a rövid eső után zavartalanul folytatódhatott a rendezvény. A Bányász Mazsorett Együttes, Tatabánya Város Fúvószenekara, a Bányász Táncegyüttes és Népház Show Formációs Táncegyüttes egyaránt színvonalas műsorral léptek színpadra, a romkocsma színpadán pedig a Jackson Criminal és a Légió zenekar csapott a húrok közé. Az este nyolc órakor kezdődő Edda koncert előtt már gyülekeztek a viharfelhők a park felett, és kisebb zivatar is eleredt, a java azonban a legendás rockzenekar fellépésének idejére maradt, ami miatt végül a több ezer látogató csak rövid ideig élvezte az Edda slágereit. Érdekesség: 2017-ben is szakadt az eső a Bányásznap szombat estéjén, akkor azonban a Kowalsky meg a Vega koncertjét végül nem kellett félbaszakítani.

Címkék
Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close