
Parázs küzdelmek, izgalmas harcok jellemezték az idei Mega Tech Kupát. A kilencedik alkalommal megrendezett harcművészeti gálán 14 K1 és muaythai összecsapást láthatott a közönség a Földi Imre Sportcsarnokban. Ringbe lépett több válogatott sportoló, és természetesen a házigazda Mega Tech SE több sportolója, köztük Hegedűs Dóra, Herceg Alex Valentin, Horváth János, Kinhefner Dávid, Krüpl Noel és Némedi János is – valamennyi hazai harcos győztesen hagyta el a szorítót.
A gálát Bereznai Csaba, Tatabánya alpolgármestere nyitott meg, de személyesen tekintette meg a látványos küzdelmeket a Magyar Muaythai Országos Sportági Szakszövetség vezetői mellett dr. Kancz Csaba kormánymegbízott, Szalma József volt válogatott labdarúgó és egykori kiváló ökölvívók, Kuzma Csaba és Varga Miklós is.
A sport szépsége már az első meccs előtt megmutatkozott: Tóth Enikő, a Mega Tech SE éppen sérüléssel bajlódó versenyzője ajándékot adott át edzőjének, az egyesület szakmai munkáját irányító és a gálát szervező Bányász Adriánnak. A magyar muaythai válogatott szövetségi kapitányi posztját is betöltő tréner láthatóan meghatódott a kedves gesztus hatására.
A folytatásban a meghatódottság helyét átvették a kőkemény pofonok: a legjobb harcosok váltották egymást a ringben. Bereczki Dominik és Nardelotti Zoltán, a magyar muaythai nemzeti csapat két kiválósága például most először mérte össze erejét – első összecsapásukat utóbbi nyerte. De itt vívta első profi mérkőzését Szána Patrik, a sportág egyik legnagyobb hazai tehetsége, korosztályos Európa- és világbajnok. A gála utolsó összecsapásán a házigazdák népszerű harcosa, Herceg Alex Valentin tette fel az i-re a pontot: látványos győzelemmel koronázta meg a IX. Mega Tech Kupát. Nem véletlenül értékelhetett elégedetten a gála után a főszervező.
“Fantasztikus szombat estén vagyunk túl, nagyon erős párosítások jellemezték a versenyt” – hangsúlyozta Bányász Adrián. “Volt minden, amit egy nagy show megkíván: kemény csaták, vér-veríték, szoros és kiegyenlített mérkőzések, kiütések, zene, füst, lézerek és egy fantasztikus közönség. Na és persze Muaythai, így, nagybetűvel! Bánhatja, aki nem jött el!”
Fotó: Szvatek Péter