KiemeltSport

Bányásznapi rangadóval rajtolnak a Kék Tigrisek

Cél a bajnoki bronzérem és a nemzetközi csoportkör

Sérülésekkel nehezített felkészülés után, mégis optimistán várják a 2018/19-es szezon rajtját kézilabdázóink. A Grundfos Tatabánya együttese kevés helyen változott idén nyáron: a csapat kerete két új játékossal bővült, közülük azonban a Veszprémből kölcsönkapott Győri Mátyás sajnos hamar megsérült – a játékosnak ismét elszakadt a keresztszalagja, így legalább hat hónapos kihagyás vár a 21 éves sportolóra. A gólvonal előtt ismerős, régi-új arcot láthatunk: öt év után véd ismét Tatabányán Bartucz László. A 12-szeres válogatott kapus ceglédi és csurgói kitérő után erősíti újra a Grundfos Tatabánya együttesét.

A Kék Tigrisek a felkészülés során egy német- és egy horvátországi tornán is szerepeltek. Előbbin ötödikként zártak, utóbbit viszont – szintén EHF Kupában érdekelt gárdákat megelőzve – megnyerték. Utolsó hazai edzőmérkőzésükön a szlovén KRKA ellen arattak magabiztos, 37-28 arányú győzelmet a kék-fehérek. A Grundfos Tatabánya KC a sérült Vranjes és Sipos, valamint Győri és Szöllősi Balázs nélkül vette fel a harcot a szlovén bajnokság egyik élcsapatával szemben. Az így némileg tartalékossá vált hazai csapat ennek ellenére jól játszott a megfiatalított riválisa ellen. A tatabányaiak kiválóan védekeztek és gyors, helyenként látványos játékkal valóságos gólfesztivált rendeztek.

„Optimistán várjuk az idény rajtját” – hangsúlyozta az utolsó hazai edzőmeccs után Juhász Ádám, az együttes válogatott irányítója. „Noha valóban kissé szűk a keretünk, különösen most, a sérülések miatt, a szezon rajtjára szerintem teljes lehet a csapat, és akkor teljesíteni tudjuk majd a célokat. Szeretnénk a bajnokságban ismét dobogóra állni, a nemzetközi kupában pedig a csoportkör kivívása a cél.”

A Grundfos Tatabánya KC három nappal a szlovénok ellen vívott találkozó után ismét pályára lépett, Győrben a Telekom Veszprém volt a kék-fehérek ellenfele: a felkészülési mérkőzés végül a bakonyiak 26-20-as győzelmével végződött. A nyarat mégsem vereséggel zárták a tatabányai fiúk: az első bajnoki találkozó előtti utolsó edzőmeccsén kétgólos (28-26) győzelmet aratott a Matics-csapat a jó erőkből álló Budakalász otthonában.

A kék-fehér gárda szeptember 2-án, vasárnap a Balatonfüred elleni hazai rangadóval kezdi meg a 2018/19-es idényt. Az összecsapás 13 órakor kezdődik a Földi Imre Sportcsarnokban. Szurkoljuk ki együtt a győzelmet a szezonnyitó, bányásznapi rangadón!

Fotó: https://www.facebook.com/tatabanyahandball/

Címkék
Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close