
Visszatér Tatabányára Bartucz László. A 12-szeres válogatott kézilabdakapus ceglédi és csurgói kitérő után erősíti újra a Grundfos Tatabánya együttesét, ahol Székely Márton váltótársa lesz a gólvonal előtt.
„Két évig védtem korábban itt, így régi ismerősként térhetek vissza” – utalt korábbi tatabányai szerepvállalására a 27 éves hálóőr. „Bevallom, van bennem hiányérzet azzal az időszakkal kapcsolatban, de a következő két évben bebizonyíthatom, hogy érettebb játékos és ember lettem. Remek csapathoz érkezem, amit egy kiváló edző irányít. Szeretnék bizonyítani a szurkolóknak, és természetesen igyekszem úgy dolgozni, hogy ha újra számítanak rám a válogatottnál, akkor a nemzeti csapatnak is tudjak segíteni.”
Szintén a Kék Tigrisekkel kapcsolatos hír, hogy Milos Vujovic, Pásztor Ákos és Szöllősi Balázs is szerződést hosszabbított a klubbal – előbbi kettő, utóbbiak egy éves kontraktust írtak alá.