Kultúra

Svejk és a kutya különös esete

Vígjáték és a zenés komédia, a dráma és tragédia a Jászaiban

Közel húsz premierre készül a 2018/19-es évadra a Jászai Mari Színház: hat felnőtt- és tizenkét gyermekelőadást mutatnak be a teátrumban az előttünk álló egy év során.

A 2018/2019. évadban Krúdy Gyula (Váradi Regina, Rózsa Zsuzsanna), Babits Mihály (Török Sophie, Szabó Lőrinc), Molnár Ferenc (Fedák Sári, Darvas Lili) József Attila (Vágó Márta), Márai Sándor (Matzner Ilona, Mezei Mária), Ady Endre (Csinszka) és Csáth Géza (Jónás Olga) szerelmi életét feldolgozó előadásokat tekintheti meg a közönség.

„A vígjáték és a zenés komédia éppúgy megtalálható a következő évad programjában, mint a dráma vagy a tragédia” – mondta el a tervekkel kapcsolatban Crespo Rodrigo, a színház igazgatója. „Fontosnak tartom, hogy az egymást követő szezonok úgy kapcsolódjanak egymáshoz, hogy a folyamatos újdonságkeresés mellett egy dolog állandó maradjon: a jelenkor problémáira reflektáló, a nézők számára érvényes kérdéseket megfogalmazni képes előadások létrehozása. A Kamaraszínházban évről évre igyekszünk olyan darabokat bemutatni, melyek a témaválasztást vagy az előadás formanyelvét tekintve jobban érvényesülnek ebben az intim térben. A tavaly bemutatott A mi osztályunk című dráma – látva az előadás sikerét – egyértelműen megerősített bennünket abban, hogy helyes az irány, amin szakmai, művészi céljainkat szem előtt tartva, ugyanakkor a közönség igényeit, befogadóképességét figyelembe véve, haladunk. Martin Sperr Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című darabjának kiválasztása ezen az úton visz minket tovább. A társulattal 2011 óta dolgozik együtt Guelmino Sándor, A mi osztályunkon való együttgondolkodás és próbafolyamat a közös munkában olyan minőséget eredményezett, ami a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból próbakezdése kapcsán minden reményre feljogosít bennünket. Sperr drámája mellett Guelmino Sándor az évad utolsó bemutatójaként állítja színpadra Mark Haddon és Simon Stephens A kutya különös esete az éjszakában című többszörösen díjnyertes regényadaptációját.

Szikszai Rémusszal a Molière: Tartuffe című előadásban dolgozott együtt először a Jászai társulata. Az eredmény a produkció díjait, szakmai sikerét és azt a tényt tekintve, hogy az előadást a bemutató óta folyamatosan játsszuk, azt hiszem, vitathatatlan. Szikszai Rémusz Shakespeare Macbeth című tragédiáját augusztusban kezdi próbálni.

Külön öröm számomra, hogy társulatunk egyik színész tagja, Megyeri Zoltán az új évadban, új szerepben, rendezőként is bemutatkozik a Jászaiban. Vajda Katalin Anconai szerelmesek című zenés komédiája, a 60’, 70’ évek legnagyobb olasz slágereivel országszerte hatalmas sikerrel fut. Remélem, nálunk sem lesz ez másként!

Az elmúlt évek Molnár Ferenc bemutatóinak sorát Czukor Balázs Jászai Mari színházbeli bemutatkozó rendezésében egy újabb remekművel, a szerző talán leglíraibb vígjátékával, egy különleges szerelem történetével, Az üvegcipővel folytatjuk.

Jaroslav Hašek talán legnépszerűbb hőse Švejk, azt hiszem, mindenki számára ismerős. A Hrašek, avagy Švejk a Kehelyben című kortárs szatírát Nótáros Lajos szövegkönyvével, Tapasztó Ernő rendezésében láthatják a nézők.”

kép:https://www.facebook.com/jaszaiszinhaz/

 

 

Címkék
Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close