Hírek az alábbi kategóriában

Közélet

Pirosra festik a zebrákat

Jól látható gyalogátkelők

Tovább folytatódik a tavalyi év folyamán elindult, a gyalogátkelő helyek kiemelt jelzését szolgáló projekt városunkban. A beruházás célja, hogy a zebrák kiegészítő piros színe felhívja a járművezetők figyelmét a gyalogosforgalomra és az átkelők védelmére – mondta el Schmidt Csaba polgármester a Szent István úton tartott sajtótájékoztatón, melyen részt vett Turainé John Katalin önkormányzati képviselő is.

Biztonságosabb lett a közlekedés

Újabb útfelújítás a Gálon

A Gál lakótelep 526-528 közötti útburkolatcsere és a 800-as tömbökkel szemben lévő garázsok előtti útszakasz felújítása után most a Mikes-iskola előtti garázsokhoz vezető út rekonstrukciója is megtörtént, melynek köszönhetően még tovább javult a közlekedés a lakótelepen – tudtuk meg Pleier Tamás önkormányzati képviselőtől a helyszínen megtartott sajtótájékoztatón.

Dr. Kancz Csaba nehéz szívvel válik meg Alsógallától és Óvárostól

Kormánymegbízott lett az alpolgármester

Noha még légvonalban is kőhajításnyira fekszik új munkahelye a lakóhelyétől, dr. Kancz Csaba nehéz szívvel „költözött át” a tatabányai polgármesteri hivatal épületéből új munkahelyére, a Komárom-Esztergom megyei Kormányhivatalba. Tatabánya alpolgármestere, Alsógalla és Óváros önkormányzati képviselője 2014. július 1-jétől a megyei kormánymegbízott posztját töltheti be. A Kormányhivatal vezetője lapunk kérdésére kiemelte: nem volt könnyű otthagynia a város alpolgármesteri teendőit, valamint lakókörzete képviselői munkáját.

Tatabányán fejleszt a Graboplast

Hatmilliárdos beruházást vállalnak

A speciális padlógyártás területén meghatározó Graboplast több mint 6 milliárd forintos beruházásra készül Tatabányán. A 2015-re megvalósuló fejlesztéssel a győri székhelyű vállalat olyan új technológiával készülő különleges padlóburkolók előállítására válik alkalmassá, melyek piaca tartósan 10 százalék feletti növekedést mutat. A Graboplast a beruházást részben uniós forrásból valósítja meg - áll a vállalat sajtóközleményében.

Lendületben a tatabányai gazdaság

1500 új munkahely városunkban az elmúlt négy évben

Az elmúlt időszakban a kormány pályázati forrásokon keresztül összesen 10 milliárd forinttal járult hozzá az ipari park bővítéséhez. A kormányzati és önkormányzati támogatás mellett a tatabányai emberek képzettsége, munkaszeretete is segítette az itt működő cégek fejlesztéseinek sikeres megvalósítását. 2010 februárja és 2014 márciusa között 1500 új munkahely létesült a városban – ismertette Schmidt Csaba polgármester a Tatabányai Ipari Parkban megtartott tájékoztatóján.

Folytatódik a Rezsicsökkentés plusz

A takarékosság jegyében

Az idei évben 11 társasház több mint 330 lakása pályázott a Rezsicsökkentés plusz elnevezésű tatabányai épületenergetikai programban, mellyel lehetőséget kívánunk biztosítani a további megtakarításokhoz a társasházakban élők számára – jelentette be Schmidt Csaba polgármester, kiemelve: a 2013-ban elnyert pályázatoknak köszönhetően tíz társasház homlokzati hőszigetelése valósult meg.

Az MSZP a baloldali alkudozás vesztese

A tatabányaiakkal közösen írja programját a Fidesz

A törvénymódosítás következtében az októberi önkormányzati választáson négy helyett öt évre döntünk településeink vezetéséről. Közvetlenül választjuk a polgármestert, s Tatabánya 12 városrészében egy-egy körzeti képviselőt. A nem hasznosult voksaink pedig további 5 mandátumot eredményeznek az úgynevezett kompenzációs listán.

A forgalom lassítása volt a cél

Elkészült a körforgalom Dózsakert és Bánhida határán

A közelmúltban elkészült, s már a forgalom előtt is nyitva áll az a kettős körforgalom, amelyet a tatabányai önkormányzat megbízásából készítettek el a város egyik legforgalmasabb részén, Bánhida és Dózsakert határában.

Interjú a parlamenti képviselővel

Bencsik: Minden visszajár a devizahiteleseknek, amit a bankok tisztességtelenül vettek el

A Kúria árfolyamrésre vonatkozó döntését követően az Országgyűlés meghozta három lépcsősre tervezett intézkedési csomagjának első törvényerejű döntését. A bankoknak 90 napon belül visszamenőleges hatállyal ki kell számolniuk a folyósítás és a törlesztés összegét, melynek alapja a Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyama. A döntés hátteréről Bencsik Jánost, az Országgyűlés gazdasági bizottságának tagját kérdeztük.

Korábbi lapszámaink

letöltése